+ 3620 258 78 80
cluster.terapeuta@gmail.com
Minden orvosi fórumot megjárt, a hagyományos fájdalomcsillapítók és a betegségre célzottan adott Triptán vegyületek hatástalannak bizonyultak
Tiszta oxigén úgyszintén!
Egy ízben kapott szteroid kezelést, aminek az ,,eredménye" 27kg súlygyarapodás 1 hónapon belül, és nagy valószínűséggel meddőség!
Ez év áprilisában menetrendszerűen megérkeztek a rohamok, napi 2 nagy és 2-3 kisebb.
A nagy rohamok klasszikusan az elalvást követő másfél-két óra múlva jelentkeztek.

Egyéb:
Timi életviteléről tudni kell, hogy heti 2-3 alkalommal éjszaka dolgozik, ezért bioritmusa nem állandó.
Nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik, egészségesen táplálkozik. Jó levegőjű kisvárosban él, krónikus betegségben nem szenved!
- Első kezelésünkre egy napközbeni roham kellős közepén került sor, ami az általunk felállított fájdalomskálán 8-as erősségűnek felelt meg.
20 perces kezelést követően a fájdalom 1-2-es erősségűre szelidült. Amúgy 45-75 percig szokott tartani.

A kezelést követő éjszaka eseménytelenül telt, a szokásos 2 nagy roham elmaradt! Azonban reggel 8 órakor minden erejét összeszedve támadt, és 10-es erősségű fájdalmat okozott, kb 40 percig.
- Második kezelést követő időszak gyakorlatilag eseménytelenül telt.
Néha amolyan ólálkodó érzés ugyan volt, de a fájdalom nem jelentkezett!
- A harmadik kezelést követően 1 roham jelentkezett, de 10-15 perc alatt el is múlt, bár 6-7-es fájdalommal járt.
- Negyedik kezelés után 2-3 ici-pici rohamocska volt, 1-2 - es erősséggel, alkalmanként 10-15 percig.
- Ötödik-hatodik kezelések ugyan az, majd TELJESEN ELTÜNT!!!
Timi azóta teljesen tünetmentes, kiegyensúlyozott, vidám, a saját és családja nem kis örömére.
Megyjegyzés:
Timi a kezelések alatt gyógyszert nem vett be. A kezelések között 3-4 nap telt el.
Érdekesség
A kezelések előtt a fájdalom mindig azonos oldalon /jobb/ jelentkezett, de a kezelések hatására a bal oldalra költözött és elmúlásáig ott is maradt!
Kétkedőknek:
Nem lett volna amúgy is vége a rohamciklusnak! :))
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből ► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető csibekelteto.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 3. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 4. Szerelem diadalával foglalkozó oldal ► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi maite-perroni-szandi.hupont.hu ► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD olvaso-oldal.hupont.hu ► Ez az oldal a Violettával foglalkozik, ha már itt jársz, nézz kicsit körbe! (Ez az eddigi legjobb Violettás hupont oldal, itt van a legtöbb kép és információ!) Facebook oldalam: https://www.facebook.com/ViolettaHungary2000 disney-violetta.hupont.hu 7. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás ► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal. aparkettacsiszolas.hupont.hu 8. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten ► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében villanyszerelobudapesten.hupont.hu 9. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL ► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT tepesztalatok.hupont.hu ► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon! imadjukselenat.hupont.hu ► Békésszentandráson a Kákafoki-holtágon teljesen felszerelt vízparti nyaraló kiadó. korospartnyaralo.hupont.hu 12. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások ► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek izvarazs.hupont.hu 13. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145 ► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása csovill.hupont.hu 14. horgászat,peca ► Minden ami horgászat horgaszszat.hupont.hu ► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre. eletmod-debrecen.hupont.hu 16. hanna-miley ► Ez a világ legjobb hannah-s oldala,itt mindent megtalálsz rolla. hanna-miley.hupont.hu 17. HannMiley ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. hannmiley.hupont.hu ► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145 villanyszakik.hupont.hu 19. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau" ► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163 szobor.hupont.hu 20. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás ► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért! autofelvasarlasbudapest.hupont.hu 21. A lovas tudásomat én itt tárolom *-*... ► Monty Roberts A ló hatalom, a ló erő, nemesség, szépség. horsebook.hupont.hu ► Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a parfümök illatát! eredetiparfume.hupont.hu 23. Orea-Hygiea pro assistentiam pharmaciae Alapítvány ► Az Alapítvány célja gyógyszertári asszisztensek, szakasszisztensek továbbképzésének támogatása az Előadói Vándorserleg Verseny szervezésével. orea-hygiea.hupont.hu ► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS lomtalanitasok.hupont.hu ► Moon Shine. Nevelj lovat! hflonevelde.hupont.hu ► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu bronz-szenkefe.hupont.hu 27. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS ► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS forglambolkivonas.hupont.hu 28. GYŐR UTCÁI ► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival. gyoriutcak.hupont.hu 29. Bojti Judit ► Színész- Táncművész- Koreográfus bojti-judit.hupont.hu 30. Korrupció az igazsászolgáltatásban ► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt? korrupcio.hupont.hu ► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!! ismertetok.hupont.hu 32. Emberi értékek ► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen" emberi.hupont.hu 33. Gyöngyhimnusz ► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok gyongymosoly.hupont.hu 34. WEBHITEL-Hitelközvetítői Közösségi Portál. ► Hitelek,19-Biztosító kapcsolata.Pályázatok,Befektetések, webhitel.hupont.hu 35. Csak foci ► Az egész foci, semmi más csakfoci.hupont.hu 36. MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ - MIKROSÜTŐ - MIKRO BONTÓ !! ► Mikrohullámú sütők működőképes, használható bontott alkatrészeinek forgalmazásával és értékesítésével segítjük kollégák, szakemberek vagy vállalkozó kedvű amatőrök munkáját. mikrosutobonto.hupont.hu ► Képgyűjtemény. Weblapkellékek. anya-apa.hupont.hu 38. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13 ► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13 szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu 39. HASZNÁLTAUTÓ FELVÁSÁRLÁS HÉTVÉGÉN IS! RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS ► FORGALOMBÓL VÉGLEGES KIVONÁS hasznaltautovetel.hupont.hu 40. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT ► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯) szeretetszolgalat.hupont.hu 41. Galamb farm ► Meg tudhatsz különféle dolgokat a galambok világáról. :) galambfarm.hupont.hu 42. Betegség - gyógynövény - gyógyulás ► Gyógynövényekkel a betegségek ellen! A természetes gyógymódok egyike a gyógynövényekkel való orvoslás! gyogynovenypatika.hupont.hu ► Tesztek.Viccek.Sztárok.Divat. :) stb. mindenamierdekesss.hupont.hu 44. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz! fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu ► "A mértékletességnek kétféle oka van: vagy szeretjük az egészségünket, vagy az, hogy nem bírunk sokat enni." fozzunkvalamit.hupont.hu 46. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu 47. Lakatos Budapest ► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com lakatosbudapest.hupont.hu 48. Gombacsíra faanyagra! Újdonság!Chili paprika és vetőmag ► Termesszen gombát otthon,egyszerűen -Laska és-Shiitake gomba oltópálcika shiitakegombakert.hupont.hu 49. UPC DIRECT ANTENNA KAMIONRA! ► Antennabolt és webáruház a 1174.Bocskai 29.UPC DIRECT szerződés és Kamion antenna itt.TEL:0612570573,+36309847295 upchd.hupont.hu 50. Külföldi és belföldi női sztárok ► Egy oldal ami csak női sztárokról szól és semmi másról! Ha tudni szeretnéd hogyan lettek sztárok, ha kiváncsi vagy olyan sztárra miről még nem hallottál, hát akkor itt a helyed! :D csakami-sztar.hupont.hu 51. MINDEN TÍPUSÚ TERMŐFÖLD SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPESTEN. ► TERMŐFÖLD, ROSTÁLT TERMŐFÖLD, TRÁGYÁS TERMŐFÖLD, TŐZEGES TERMŐFÖLD, TŐZEGES TRÁGYÁS TERMŐFÖLD, DARÁLT TERMŐFÖLD, SZÁLLÍTÁS, ÁR, ÁRAK, ÁRLISTA. termofoldszallitassal.hupont.hu 52. Kézi hímzés / Rácz Ferenc, egy férfi aki hímez! ► Saját ruhára is kérhetsz hímzést vagy válogass az elkészültekből! Nincs sok férfi az országban aki hímez, de én köztük vagyok! 06-30/9029944 himzes-ferenc.hupont.hu 53. Karnisszerelő gyorsszerviz Budapesten 06209884170 ► Karnisszerelés, karnis javítás, leszakadt karnis visszafúrás, új karnis felfúrás. Lakberendezési tárgyak készítése, házhozszállítása, függönyök felszerelése NON - STOP karnisszerelo.hupont.hu 54. Budapesti épületek, csatorna, víz, gáz, fűtés tervezése, engedélyeztetése. ► Csatorna, víz, gáz, fűtés tervezése, engedélyeztetése olcsón, gyorsan, kényelmesen, garanciával. Teljes körű ügyintézés! Önnek egy lépést sem kell tennie! csatornaterv.hupont.hu 55. Formula-1 2009 ► "Soha senki sem válhat világbajnokká ebben a sportban, ha nincs mögötte egy erős, kiváló és szervezett csapat." Michael Schumacher f-one.hupont.hu 56. Szervezetfejlesztés Mesterfokon! ► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását. szervezetfejlesztes.hupont.hu 57. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. sellogirls.hupont.hu 58. ZAFIR Kft. Szerencs, Rákóczi út 53 47/561-006. 20/436 9322,20/9396863 ► 1992 óta - 33 éve -a lakosság szolgálatában. zafirker.hupont.hu 59. Anime & Japán minden mennyiségben *-* ► Mindenkit szeretettel várunk aki egy kicsit is rajong az animékért , mangákért , japán kultúráért és divatért .:3 kawaiidream.hupont.hu 60. Vállalkozás ellenőrzés, belső ellenőrzési ismeretek, kontrolling ► Ellenőrizzzzzzzzzzz TE is! ellenorizzteis.hupont.hu 61. Disney Oldal ► Ez egy tök jó Disney-oldal.Hannah,Zeke&Luther,Sonny,h2o,Zack&Cody élete.Sőt az újdonság kedvéért berakjuk Ke$hát is.... fincsicsoki.hupont.hu ► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet csajszik-figyelem.hupont.hu ► Konténeres szemétszállítás Budapest, 06 30 90 30 300, ünnepi, szelektív, olcsó szemétszállítás zsákos, konténeres formában. szemetszallitasbudapest.hupont.hu 64. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170 ► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz wernig.hupont.hu 65. Energia italos dobozaim gyüjteményei ► 165db energia italos dobozom van de ha van valakinek akkor vegyél fel msn re itt a cimem valentyik5@hotmail.com energiaitalgyujtok.hupont.hu 66. Csajos Világ ► Dream to reality - Transformation amazing-life.hupont.hu 67. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291 ► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291. utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu 68. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT ► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád ahazanemeladomozgalom.hupont.hu 69. Használtautó - Autókereskedés - Eladás - Felvásárlás ► Információ autó eladással kapcsolatban! Használtautó kerekedés - Autó felvásárlás azonnal! weboldal-most.hupont.hu 70. "Hal helyett hálót!" Önfoglalkoztatás állami segítséggel. ► Semmi sem az aminek látszik. felemeltfejjel.hupont.hu 71. Széki Kapusi István hivatalos honlapja ► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem. kapusi.hupont.hu ► Amit találsz az van :) Ha akartok valamit üzenni vagy mondani hogy mi legyen a honlapon nyugottan küldjétek az: sz.nora.sara@gmail.com e-eail címre ;)) Puszi Nóra:* :DD gyere-haver.hupont.hu 73. RÉSZECSKESZŰRŐ-TISZTÍTÁS-SZÉKESFEHÉRVÁR-REGENERÁLÁS-DPF-SZERVIZELÉS.ADBLUE ► 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR SZÁRCSA ÚT 32. BOSCH CAR DPF SZERVIZ--DIESEL gépkocsi DPF-FAP.HDI-AbBlue-SCR- AUTÓK SPECIÁLIS ALKATRÉSZEK FELÚJÍTÁSA. -06-20-9-223-241- horpicar.hupont.hu 74. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 75. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ ► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА! parkan.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!