A cluster fejfájás:
+ 3620 258 78 80
cluster.terapeuta@gmail.com
A Cluster fejfájás általános ismertetése, kiegészítve saját tapasztalatokkal.

A Cluster fejfájás tipikus férfi betegség. Kutatások szerint két és félszer annyi férfi betegszik meg benne,mint nő.
/Ez az arány a régebbi felmérések szerint volt csak igaz, ma már az arányok kiegyenlítődtek. Viszont kétszer annyi nő fordul orvoshoz, és keresi az egyéb alternatív gyógymódokat is, mint férfi sorstársaik/
Nagyon ritka betegség, az emberiség 0,07 - 0,7 % át érinti. A betegséget már 1745 - ben, Gerard Van Swieten leírta de azóta sem sikerült megállapítani a mechanizmusát és kiváltó okait. Csupán annyi feltételezhető nagy bizonyossággal, hogy a hypothalamus időnkénti „meghibásodásának" van szerepe a rohamok kialakulásában.
/Terápiám egyik részét képezi ennek a helyrehozatala, de ez csak töredéke a valódi okoknak/
Általában harmincas éveikben járó embereknél alakul ki.
/sajnos minél később alakul ki, annál nagyobb az esélye a krónikus fajtának :(/
Két fajtáját különböztetjük meg:
- Az epizódikus Cluster fejfájás esetében, évente - kétévente, az év azonos időszakában következik be a rohamciklus, amely átlagos hossza 6 - 8 hét.
/Saját tapasztalataim szerint a visszatérő ciklusok azonos időszakban való megjelenése, csak az első néhány évre igaz. Később teljesen váratlan időpontokban is érkezhet. Minden visszatéréssel változik a rohamok száma, intenzitása, illetve az alkalmazott terápiákkal szembeni reakció. Az esetek nagy többségében a perióduson belüli napi ciklus is átalakul /
- Másik formája a krónikus Cluster fejfájás, a betegek 15%-át érinti. Náluk a rohamciklus akár egy évig is eltarthat, maximum egy hónapos szünettel
/ Sőt, van olyan is, akinél éveken keresztül folyamatosan jelen van és csak 1-2 napos, esetleg hetes tünetmentes időszakot engedélyez!
-Tünetei:

Cluster fejfájás az orvostudomány megítélése szerint a legnagyobb fájdalommal jár, amit csak betegség okozni tud! Női betegek leírásai szerint nagyobb fájdalommal jár mint a gyermekszülés. ,,Lánykori nevén,, öngyilkos fejfájásnak is hívják!
/ Sokan kérdezték, hogyan vállaljon gyermeket a clusteres nő? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a terhesség és szoptatás alatt a betegség nem támad. Saját praxisomban sajnos volt rá példa, amikor a szülés utáni napokban kezdődtek újra a rohamok és nem tartották tiszteletben a szoptatási időszakot sem.
- A fájdalom, a szem - halánték - homlok - arc tájékon alakul ki és érintheti az állkapcsot is.
/gyakran indul a fül mögötti területről, és onnan húzódik előre/
- A fájdalom szigorúan féloldali, és egy rohamperióduson belül ugyanazon az oldalon jelentkezik.
/Saját terápiám alkalmazása során több ízben találkoztam olyan beteggel, akinek cikluson belül is váltogatta az oldalakat!
- A fájdalom hirtelen , előjelek nélkül kezdődik a maximális intenzitását 2-15 perc alatt éri el. Ez a fájdalom heves, kínzó, és általában folytonos, nem lüktető. A rohamok hossza 20 - 120 perc közé tehető. A fájdalom ugyan olyan gyorsan szűnik meg, mint ahogy kialakult.
/Sok clusteres a fájdalom kezdete előtt 5 -10 perccel, kóválygó, „ólálkodó" érzésről számol be, érzik a roham közeledtét! A nemzetközi fejfájás társaság 15 - 180 percet állapított meg a cluster esetében, mint diagnosztikai kritérium./
- A rohamok jellemző kísérő tünetei: azonos oldali orrfolyás vagy dugulás - könnyezés, szem pirosság - arcfél és homlok izzadás. A rohamot kísérheti hányinger, hányás, fény, hang vagy szag érzékenység. A páciens a rohamok alatt jellemzően ül, áll vagy járkál, csak enyhe rohamok alatt képes lefeküdni vagy fekve maradni.
Kiváltó okok :
- A rohamciklus alatt szinte minden betegnél kiváltható a roham nitroglicerin tartalmú gyógyszerekkel. Ilyenkor a betegek nagy része fokozottan érzékeny, már a kis mennyiségű alkoholra is! A betegek tapasztalatai szerint, rohamot kiválthat, stressz vagy annak hiánya, extrém időjárás, és egyes ételek is.
/pl:hüvelyesek, dió stb /
Terápiák :
- Általában hosszú ideig, sokszor évekig kezelik a betegeket egyéb fejfájásokkal, mire végül diagnosztizálják a cluster fejfájást! Mivel a betegség terápiájára alkalmazott gyógyszerek száma erősen korlátozott, így a kutatások középpontjában olyan szerek „találása" áll , melyeket ugyan más betegségekre fejlesztettek ki, de pozitív hatással vannak a cluster fejfájásra.
/valljuk be őszintén nem indult világszintű verseny a gyógyszergyártók között, hogy megtalálják a megoldást!:)

- A gyógyszeres kezelésnél megkülönböztetünk rohamkezelést és preventív, ún. intervallum kezelést.
- Rohamkezelésre Magyarországon jelenleg 3 hatékony szer van:
-Imigran injekció
- Sumatriptán ( injekció vagy orrspray ) hatása csak a fennálló roham megszüntetésére alkalmas
- 100%-os oxigén, maszkon keresztül, szintén csak a meglévő rohamot enyhíti vagy szünteti meg!

/Hazánkban clusteresnek neurológus írhatja fel/
Sajnos csak alap támogatással vagy támogatás nélküli formában lehet hozzájutni.
2013. januári információ szerint, a Linde gáz, illatos úti telepén a következő árak érvényesek:
Palack és reduktor letéti díja: 36000 Ft
a maszkot meg kell vásárolni: 12000 Ft
palack töltése /20 literes/ súlya kb 40kg : 10000 Ft
palack bérleti díja: 300 Ft/nap
Az orvosi vényt, csak az első alkalommal kell bemutatni a későbbiekben a regisztrált vásárlói kártyával lehet bérelni - töltetni.
Kisebb palack sajnos nincs, mert állítólag akkor már nem biztosított a megfelelő nyomás.
Roham megelőzése : (?)
-átmeneti kezelés: triptán, szteroid, ergotamin tartalmú készítmények alkalmazásával a rohamok számának és/vagy erősségének csökkentése.
/tapasztalataim szerint kevés betegnél hatásos, és azoknál is veszít minden újabb rohamciklus alkalmával!/
- fenntartó kezelés : kalciumcsatorna blokkolók, lítium - készítmények, methysergid, epilepszia ellenes szerek.
Egyéb szerek : indometacin, béta blokkolók, triciklikus és egyéb antidepresszánsok, kapszaicin, melyeket némi sikerrel teszteltek.
/hangsúlyozzuk a „némi" sikert!/
- recept nélküli készítmények : a melatonin napi egyszeri 10mg-os adagja (lefekvés előtt fél órával alkalmazva) segíthet a rohamok megelőzésében.
Összefoglalva - a teljesség igyénye nélkül - ennyit magáról a betegségről és kezeléseiről!
FONTOS!
A fentiek nem tudományos információk és nem kezelési útmutatások!
Nem helyettesítik a szakszerű orvosi diagnózist és kezelést!
A felsorolt terápiák, és az abban szereplő gyógyszerek, készítmények, kizárólag orvosi utasításra, és felügyelettel alkalmazhatók!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás
csibekelteto.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► ÍRÁSJELEKKEL VEGYÍTETT BETŰK HALMAZA ...
ilcsi.hupont.hu
7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
9. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
10. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
11. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
12. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
14. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
15. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
16. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
17. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
18. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
19. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
20. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
21. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
22. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
23. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
25. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
26. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
27. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
28. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
29. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
30. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
31. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
32. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
34. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
35. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
36. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
37. idézєтєк.: )*
► Üdvözöllek a blogomon, itt rengeteg idézetet viccet, képeket, csajos dolgokat találhattok! :) Próbálom mindennap frissíteni. :') és ne felejtsétek el likeolni az fb-s oldimat se: @+[173189136103437:O] '+' nélkül! (;
fancsidezetek.hupont.hu
38. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
39. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
40. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
41. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
42. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
43. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
44. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
45. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
46. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...
► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....
absjeladokmindenautohoz.hupont.hu
47. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
► Ezen a farmon nem a hagyományos gazdasági haszonállatok tartásával foglalkozom, hanem azok hobbi célra kitenyésztett díszes, különleges változatait tartom és tenyésztem.
burst-diszbaromfi-farm.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
51. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
52. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
53. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
54. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
55. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
► CSODÁLATOS MESE NEM CSAK GYEREKEKNEK. KÉT TESTVÉR KALANDJAI CSODAFÖLDÖN, A TÜNDÉREK, KOBOLDOK FÖLDJÉN. GYERMEK OLDALAK!
csodakonyv.hupont.hu
57. Judit kutyakozmetika Miskolcon
► Miskolci kutyakozmetika igényes gazdiknak és kedvencüknek.Aki szeretné,hogy kutyája szakértő,rutinos kezekben szépüljön,ne stresszeljen és a fajtájának megfelelő fazont kapja,keresse fel kozmetikámat!
judit-kutyakozmetika.hupont.hu
58. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
59. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
60. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
62. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
63. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
64. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
65. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
66. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
67. Isten hozta a Gyimesbükki Római Katolikus Plébánia honlapján
► Welcome to Gyimesbükk Roman Catholic presbytery website
gyimesiplebania.hupont.hu
68. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
69. Unalom ellen ^.^
► Idézetek,Párbeszédek,Micheal,Szomorú Versek, Furcsa Jelek ..stb.
xlife.hupont.hu
70. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
71. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
72. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
73. PASSO
► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...
passo.hupont.hu
► Készülj velem játékosan az iskolára!
ovi-isi.hupont.hu
75. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu